A bébifókákért hajlandó tenni valamit az emberiség, bezzeg a gombákkal senki sem törődik

A világon a mikológusok jelenleg legszélesebb körben elfogadott becslése szerint 2,2-3,8 millió gombafaj létezik, de ezeknek még csak a töredékét – kb. 155 ezer fajt – ismerjük, és a már ismertek között is bőven akadnak olyanok, amelyekről még a szakemberek sem tudnak sokat.
Bár a biodiverzitás szempontjából különösen fontos kérdés, hogy mi a helyzet velük, a gombák hagyományosan kevés figyelmet kapnak, amit jól mutat az is, hogy még a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) is csak az elmúlt években fordított rájuk nagyobb figyelmet. Ennek meg is lett az eredménye: az idén márciusban közzétett adatok szerint a szervezet vörös listáján már 1300 gombafaj szerepel, ezek közül 411-et kihalás fenyeget. Az érdektelenséget, vagy inkább a némileg megkésett érdeklődést jól mutatja az is, hogy ezek közül 482 csak idén került fel a listára, amelyre csak 2003-ban jegyezték fel az első két tételt (a Cladonia perforata és az Erioderma pedicellatum fajokat), amelyek ugyan zuzmók, és nem gombák, de ezek együtt szerepelnek az IUCN listáján.
Erdőirtás, szennyezés, klímaváltozás
A friss adatok szerint a vizsgált fajok közül 279-et a mezőgazdasági és lakott területek terjedése fenyeget, 91-et pedig az ammóniaszennyezés. Legalább 198 gombafaj esetében az erdőirtás és a fakitermelés jelenti a legnagyobb veszélyt. Finnországban, Svédországban és Oroszországban 1975 óta az öreg fenyőerdők 30 százalékát kivágták, ami az itt élő gombák populációját is érzékenyen érintette, ezek ugyanis gyakran akkor sem maradnak meg, ha a tarvágást követően új erdőt ültetnek.
A listán emiatt az óriás pereszke (Tricholoma colossus) is a sebezhető természetvédelmi kategóriába került. Ez a gomba Magyarországon is előfordul, igaz, ritkán – ahogy Finy Péter, a Magyar Mikológiai Társaság elnöke a Qubit kérdésére elmondta, a Zemplénben két-három alkalommal találtak belőle példányokat. A gombákat a klímaváltozás is veszélyezteti: a listán 50 olyan faj szerepel, amelyek környezetvédelmi státuszát az egyre súlyosabb észak-amerikai erdőtüzek miatt kellett megváltoztatni.

A láthatatlan hősök
A gombák elhanyagolásának több oka is van – az egyik éppenséggel az, hogy nem igazán kerülnek szem elé, és csak egy töredéküknek adtak eddig egyáltalán nevet. A londoni Kew Gardens 2023-as éves jelentése szerint sokáig még arra is rendkívül eltérő becslések születtek, hogy hány gombafaj élhet a Földön: az 1800-as évek végén 250 ezerre tették a számukat, egy nemrégiben készült felmérésben viszont már 19 millióra.
Az aktuális, széles körben elfogadott számítások szerint összesen nagyjából 2,2-3,8 millió gombafaj létezhet – legalábbis egyelőre: a jelentés szerint ahogy a növények esetében, úgy a gombáknál is fennáll a veszélye annak, hogy egyes fajok már azelőtt kipusztulhatnak, hogy rájuk találnának, ahogyan annak is, hogy mire leírják őket, már kihaltként kerülnek fel az IUCN listájára. 2020 óta a Kew jelentésének megírásáig, 2023-ig 10 200 új gombafajt azonosítottak, de könnyen lehet, hogy időközben legalább ugyanennyi kipusztult.
Ez persze csak egy hozzávetőleges becslés: ahogy Finy a Qubit kérdésére elmondta, erre csak következtetni lehet a meglévő adatokból, illetve abból, hogy milyen más kihalási események történtek: azok a specialista fajok, amelyek kifejezetten egy másik fajjal élnek együtt (vagy támadják meg őket), a gazdafaj kihalásával természetesen szintén kihalásra vannak ítélve.
És hogy mi nehezíti a gombafajok megmentését, milyen állapotban van a gombász szakma, és mi köze ennek az egésznek a bébifókákhoz?
A cikk innentől csak a Qubit+ előfizetőinek elérhető. Csatlakozz, és olvass tovább!
Ha már van előfizetésed, lépj be vele. Ha még nincs, válassz csomagjaink közül!