Bár Magyarországon is egyre gyakoribbak az olyan vadkamerás medveészlelések, mint amilyen az Aggteleki Nemzeti Park területén történt 2019-ben, nálunk még nem fordult elő életveszélyes medvetámadás, amiről a környező országokból rendszeresen érkeznek hírek. A szlovákiai és romániai esetek mellett legutóbb egy hete kedden Szlovéniában, a Ljubljana közelében található Skofljica városka melletti erdő szélén került sor ember-medve konfliktusra, amely után egy barnamedve (Ursus arctos) által megtámadott nőt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

Úgy tűnik, hogy a kilövési engedélyek szaporítása nem jelent megoldást a találkozások elkerülésére, hacsak úgy nem, hogy mind egy szálig sikerül örökre ártalmatlanítani az ökoszisztéma-szolgáltatásai okán sem elhanyagolható értékkel bíró őshonos fajt. A természetvédelmi statisztikák szerint Szlovéniában található például Európa legnagyobb állománysűrűségű medvepopulációját, vagyis 100 négyzetkilométerre vetítve itt találjuk a legtöbb medvét. Az ország déli területein, a Dinári-hegységben egységnyi területre vetítve közel négyszer annyi medve él (kb. 40 egyed/100km²), mint az egyik legnagyobb állománysűrűséggel rendelkező romániai területen, Tusnádfürdő térségében (kb. 12 egyed/100 km²). Ennek ellenére Szlovéniában évente átlagosan legfeljebb két medvetámadást regisztrálnak, vagyis négyszer kevesebbet, mint Romániában, ahol a korábbi vizsgálatok szerint ez a szám évente nyolc volt. Jól példázva, hogy a támadások száma nem függ önmagában a medvepopuláció méretétől. A szlovén természeti erőforrások minisztériuma nemrég mégis hozzájárult 206 barnamedve elejtéséhez.

Az 1000-1200 egyedre becsült szlovákiai medvenépességet az ország kormányzata a megszaporodott életveszélyes ember-állat konfliktusra hivatkozva 350 példány kilövésével kívánja gyéríteni még az idén. A Természetvédelmi Világalap, a WWF szlovákiai fiókszervezete szerint tavaly 144 medve pusztult el az országban, 93-at kilőttek, ami a legtöbb volt az elmúlt száz évben, az ember-állat találkozások száma mégsem csökkent érezhetően.

Opportunista kleptoparazita

De mégis mi a teendő medvetámadás esetén? Először is nem árt tisztában lenni azzal, hogy – a vadbiológiai, zoológiai szakirodalom, valamint az évszázados együttélés során leszűrődött tapasztalatok szerint – az Európában honos barnamedve, ha teheti, kerüli az ember közelségét; mozgását és viselkedését a szaporodás és az utódnevelés ciklikussága és az elérhető táplálékforrások elérhetősége határozza meg. Ráadásul a barnamedve magányos, nem territoriális nagyragadozóként túlnyomórészt csak saját tapasztalataira számíthat, ellentétben a szociális tanulás képességére jobban támaszkodó olyan fajokkal, mint a Kárpát-medencében szinte egyre gyakrabban megfigyelt, heterogén életkorú, tapasztalataikat egymással a családi falkákon belül megosztó európai szürkefarkasok (Canis lupus lupus).

Az is tudható, hogy a lehető legkevesebb befektetéssel a legtöbb táplálék megszerzésére törekvő, ezért opportunistának is nevezett, ráadásul mindenevő barnamedvék táplálékának közel 60 százaléka növényi eredetű, az állati fehérjét pedig csak ritkán szerzik be klasszikus vadászattal – a rovarok általában épp elegendő proteinforrást jelentenek. Sütő Dávid, a WWF Magyarország Nagyragadozók programjának vezetője szerint előfordul persze, hogy a medvék a tavaszi időszakban „összeszedegetik” a patás állatok újszülött borjait. A szlovákiai és romániai hegyvidéki tapasztalatok alapján „nehéz megállapítani ugyan, de ha nagyon muszáj lenne valamit mégis mondani, akkor azt mondanám, hogy a haszonállatokban okozott károk nagyjából 80 százalékáért a farkasok és 20 százalékáért a medvék a felelősek. Nem ismert, hogy ezekben az esetekben használtak-e, és ha igen, milyen prevenciós rendszereket, például legalább 5 soros és 120 centiméter magas villanypásztort, vagy őrkutyákat, illetve ezek kombinációját”.

A legendásan tanulékony medvék ugyanakkor a mérséklet égövi mozaikos erdőségek legnagyobb testű kleptoparazitái, vagyis fizikai adottságaikat kihasználva rendszeresen szerzik meg maguknak a náluknál minden esetben kisebb magányos ragadozófajok zsákmányát, és a dögevés is része táplálkozási repertoárjuknak. Ahogy a táplálékféltés is, amely egy több mázsás állat esetében komoly fizikai következményekkel járhat, még akkor is, ha a medvének esze ágában sincs jelentősebb kárt okozni, embert enni végképp nem. Egy bocsait védő anyamedve természetesen határozottan felléphet a vélt fenyegetés, így az ember ellen is, de ebben az esetben sem beszélhetünk zsákmányszerzési szándékról az állat részéről.

Szemtől szemben

„Ha bármilyen okból kifolyólag közelebbről találkoznánk a medvével, próbáljunk higgadtak maradni, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, és próbáljunk meg ellenkező irányba távozni. Sokan mondják, hogy kerülni kell a szemkontaktust a medvével. Egy alkalommal épp ennek ellenkezőjét tapasztaltam. Sikerült nekem is egy elég közeli találkozást – kevesebb mint két méter – megúsznom, szemkontaktust tartva lassan hátráltam” – válaszolta a romániai Maszol kérdésre Miklós Levente vadgazda mérnök, Hargita Megye Tanácsának igazgatói asszisztense idén áprilisban. A legjobb védekezés a megelőzés alapon szerinte a medvéket bevonzó tényezőket kell megszüntetni: „A háztartási hulladék megfelelő kezelése, valamint a medvebiztos kukák nagyban segíthetnek e tekintetben. Romániában a zöld szervezetek szerint a villanypásztor és pásztorkutyák használata megelőző és biztos megoldást jelentenek a nagyragadozók támadásaira, de hogy milyen költségekkel jár egy villanypásztor felszerelése és karbantartása mind pénzügyi, mind pedig humán erőforrás szempontjából hosszú távon, és hogy milyen ökológiai lábnyoma van, esetleg milyen hatással van a természeti sokszínűségre, arról már nem esik szó”.

Miklós Levente szerint a kultúrtájban a barnamedvének is helye van – nem lehet határt húzni, és nem lehet medvementes övezetté nyilvánítani egyes területeket. Sütő Dávid szintén úgy véli, hogy a magyarországi élőhelyeket is kezdi újra felfedezni a faj, ráadásul, mint említettük, a barnamedve opportunista, így az agrár- és az urbanizált ökoszisztémákban különösebb erőfeszítés nélkül megszerezhető források kedveznek akár a tartósabb jelenlétének is, bár állandó megtelepedéséről, hazai szaporodásáról még nincsenek minden kétséget kizáró tudományos bizonyítékok.

Megelőző csapás

Ha mégis szembekerül az emberfia egy medvével, és elmérgesedik a helyzet, Miklós szerint nincs jó recept arra, miként lehet túlélni és a lehető legkisebb sérüléssel megúszni egy ilyen támadást. „Egy kifejlett példány, ha meg akarna ölni, mancsának egyetlen csapásával megtehetné. Ezen találkozások többsége nagyon hirtelen és gyors, ezért szoktam mondogatni, hogy addig nincs gond, amíg látod a medvét, amikor nem látod és hirtelen találkoztok, akkor az már veszélyes tud lenni. Amennyiben valaki medvét lát vagy észlel, hagyja békén. Bármennyire is szelídnek tűnik, ne próbáljon közelebb merészkedni hozzá, zavarni őt”.

Sütő szerint a barnamedvék és más nagyragadozók visszatérése minden szempontból pozitív folyamat, épp ezért érdemes berendezkedni az együttélésre, odafigyeléssel a konfliktusok túlnyomó többsége megelőzhető és elkerülhető.

Alapvetés, hogy medvejárta vidéken lehetőleg többedmagunkkal, hangosan beszélgetve túrázzunk, mert akkor az állatok már messziről észlelik jelenlétünket, és szinte bizonyosan elkerülnek. Ha kénytelenek lennénk egyedül erdőt kerülni, akkor se legyünk csendben, fütyörésszünk, nótázzunk, illetve vigyünk magunkkal folyamatos hangkeltésre alkalmas eszközt, lehetőleg a magyarországi turistaboltokban pár ezer forintért megvásárolható medvecsengőt.

Ha mindezek ellenére mégis szembetalálnánk magunkat egy barnamedvével, igyekezzünk higgadtak maradni, és amennyiben ez lehetséges, kezdjünk lassan kihátrálni az útjából, aztán induljunk el arra, ahonnan jöttünk – tanácsolja a WWF Magyarország részletes útmutatója, amely szerint, ha mégis közeledne az állat, legjobb kezeinket magasba emelve, hangosan beszélni kezdünk az állathoz, hogy „emberként azonosítson bennünket”. Az ezer esetből egyszer előforduló támadás esetén, vagyis ha a fentiek ellenére mégis nekünk rontana az állat, „feküdjünk hasra, karunkkal védjük a tarkónkat, és semmiképpen ne engedjük, hogy a medve a hátunkra fordítson”. A szakértők szerint a medveriasztó spray beszerzése sem árt, bár a fent említett megelőző intézkedéseket önmagában a spray nem helyettesítheti, a hatásosságát pedig ne próbáljuk élesben tesztelni.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: